Családtagunk, barátunk vagy akár saját magunk betegsége önmagában is elég nagy teher, ha ráadásul hosszan tartó, ápolást igénylő, súlyos betegségről van szó, és ehhez nem kapjuk meg azoktól a segítséget, akiknek ez kötelességük volna, ha csak pénzre nyílnak meg olyan ajtók, amelyeken ingyen lehet átjutni, ez az igazi tragédia.

Történet
Az idős nő agyvérzés után fél oldalára lebénul. Az aktív ellátás után rehabilitációs ellátásban részesül, kórházban. Fia naponta kétszer látogatja, és tapasztalva a visszásságokat, pénzt ad a nővéreknek, hogy figyeljenek a mamára, ám ennek ellenére néha mégis maszatosan találja édesanyját. Pénzt dug egy nővér zsebébe, kéri, fürdesse le, mossa meg a haját és vágja le a körmeit a kezén és a lábán. A nővér azt mondja, megcsinálja, másnapra a körmök levágva, utána üzen, hogy rendezzék a körömvágás díját. A fiú csodálkozik, hiszen 1000 forintot adott zsebbe, ám kiderül, hogy a körömvágás tarifája 3500 forint. A kórházban jelzik, hogy hamarosan lejár a mama 3 hónapos rehabilitációja, gondoskodjon a további elhelyezéséről. Tapasztalata szerint Budapesten hivatalosan „alaphangon” havi 117 ezer forintot kérnek a gondozásért plusz kb. 7000 forintot zsebpénzre (!). Az édesanya nyugdíja nem fedezi ezeket a költségeket, fia keresete sem túl magas. Ismerőseitől tanácsot, telefonszámot kap, hogy egy utógondozó főorvosát keresse meg, és ajánljon pénzt a gondozásért. Felhívja telefonon a főorvost és megállapodnak a „szokásos tarifában”, amely ebben az állapotban lévő betegnél havi 60 ezer forint.

Válasz
Jelenleg a társadalombiztosítás által finanszírozott rehabilitációs és krónikus ellátás a beteg részére térítésmentes. Csak külön szolgáltatásokért, számla ellenében kérhető plusz pénz (lásd ez előző történetet.) Az etetés, mosdatás, hajmosás, körömvágás, vagy az ezekhez nyújtott segítség ápolási tevékenység, ezt az ápolóknak ingyen el kell végezniük. A beteg gyógyszereit a bent fekvés alatt az intézménynek kell biztosítania, tehát nem kötelezhető a család vagy a beteg arra, hogy a szokásosan szedett gyógyszereit bevigye magával. Ugyanígy nem lehet ételt, italt, kötszert követelni a családtagoktól. Az ápolási osztályokon önrészt kérhet az intézmény, ennek összege naponta maximum 400 forint lehet. Ennél többet megint csak pluszszolgáltatásokért, számla ellenébe kérhetnek.
Nincs olyan előírás, amely szerint a rehabilitáción csak három hónapig lehet valaki, de ha a rehabilitáción valóban túl van a beteg, és még önmaga ellátásra nem képes, akkor ápolási osztályra kell helyezni. Nem kötelessége ugyan, de elvárható, hogy ebben segítsen a kezelőorvos, a háziorvosnak pedig segítséget kell nyújtania ebben.

Ne hallgassuk el!
A történetben olyan szabálysértést említünk, amelyek alapján az intézmények súlyos bírságra ítélhetőek. Természetesen ezeket az eseteket éppen a jellegük miatt, nagyon ritkán jelentik és nehezen bizonyíthatóak. Mégsem szabad némának maradni. Minél több alkalommal derülnek ki ilyen esetek, annál nagyobb az esély, hogy a betegek tisztában legyenek jogaikkal, az ellátók pedig a kötelezettségeikkel és, hogy senki se éljen vissza egy beteg ember kiszolgáltatottságával.