„Kampány a tudatos fogyasztókért” – fogyasztóvédelmi tájékoztatás és oktatás a Dél-alföldi és az Észak-alföldi Régiókban

Kedvezményezett szervezet: Fogyasztói és Betegjogi Érdekvédelmi Szövetség

Projektazonosító: TÁMOP-5.5.6-08/2-2008-0004

Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege: 30.410.176 Ft

A Fogyasztói és Betegjogi Érdekvédelmi Szövetség (FÉBÉSZ) az Észak- és Dél-Alföldi Régióban 2009 júliusában indított fogyasztóvédelmi kampányt.
A pályázat részeként a Szent István Egyetem több karán (Jászberény, Gyula) fogyasztóvédelmi oktatást tartottunk.

A képzés két célcsoportra irányult. Egyrészt a felsőoktatás hallgatói számára, másrészt a civil szervezeteknek és békéltető testületi tagoknak. Ez utóbbiaknak akkreditált felnőttoktatás formájában tartottuk a képzéseket. Oktatási segédanyagot dolgoztunk ki. A képzés tanúsítvány kiadásával zárult.

A Csaba Tv közreműködésével fogyasztóvédelmi műsort készítünk, a Jászkürt újságban, a Békés-Megyei Hírlapban és a diakszemmel.hu honlapon cikkeket jelentettünk meg.

Lakossági fórumokat tartottunk Jászberényben havonta, Békés megyében pedig változó helyszíneken, változó célcsoportnak (fogyatékosok, nagycsaládosok, hátrányos és halmozottan hátrányos lakosoknak) a fogyasztói tudatosság növelése érdekében. A fórumsorozat kilenc hónapon keresztül tartott. A helyi civil szervezetek összefogásával a lakosság számára olyan elmaradott térségek városaiba jutunk el, mint például Sarkad, Kétegyháza, Mezőkovácsháza, Gyomaendrőd vagy Jászberény. Itt az előre meghirdetett témákon kívül a fogyasztók bármely kérdésére választ adott szakértőnk.

Négy témában fogyasztóvédelmi tájékoztató füzetet készítettünk, melyeket a rendezvényeinken és tanácsadó irodáinkban terjesztünk, valamint a régiók köz- és felsőoktatási intézményeinek is megküldünk. Az oktatáspolitikai célnak megfelelően a tájékoztató füzetek szerepet kapnak a fogyasztóvédelem közoktatásban való népszerűsítésében.

Interaktív-honlapot működtettünk (negatív és pozitív listák, jogszabályok, aktuális fogyasztóvédelmi hírek, veszélyes termékek, letölthető kiadványok, internetes vitafórum biztosítása), ahol elektronikus tanácsadás lehetőségét biztosítottuk (www.febesz.eu).

Felmérést készítettünk a lakosság fogyasztóvédelmi panaszairól, ismereteiről.
Két konferencia több neves előadója adott lehetőséget a civileknek és a békéltető testület tagjainak a fogyasztóvédelmi problémák megvitatására. A projektzáró konferenciára 2010. szeptember 10-én kerül sor „Merre tovább fogyasztóvédelem? – Szemléletváltás a fogyasztóvédelemben és az egészségügyben” címmel.

Bár az uniós projekt szeptember végével lezárul, a Szövetség továbbra is várja fogyasztóvédelmi panaszokat, kérdéseket, részt vesz a diákok oktatásában és tájékoztatja a közvéleményt.