Mi történik, ha nem engedjük be a kéményseprőt?
Akár pénzbírsággal is büntethető az, aki nem engedi be otthonába a kéményseprőket. Emellett büntetőjogi és polgári jogi felelősség is terhelheti a tulajdonost, amennyiben lehetetlenné tette a kémény szakszerű megvizsgálását, és az például összedől, vagy eldugul, azaz másnak sérülést vagy kárt okoz. Ilyen esetben akár az is előfordulhat, hogy a gondatlanságból elkövetett testi sértés, és a szerződésen kívüli kártérítési felelősségével is szembe kell néznie az ingatlan tulajdonosának.
A kéményseprő köteles az ellenőrzés várható időpontjáról fél évvel korábban, míg a munkavégzés konkrét időpontjáról annak megkezdése előtt legalább 8 nappal korábban tájékoztatást adni. Ennek több módja is lehetséges: ilyen a tulajdonos (a tényleges tulajdonoson túlmenően ezen rendszerint a használót is érteni kell) írásbeli értesítése, történhet hirdetmény útján, továbbá lehetséges „helyben szokásos más módon” is. Lehetőség szerint a közszolgáltatást rendszeresen azonos évszakban kell elvégezni. Ugyanakkor a tulajdonos többek között köteles biztosítani a helyszínre történő bejutást, illetve a munka akadálytalan elvégzését. Amennyiben az első alkalommal a tulajdonos miatt hiúsul meg a munka, a kéményseprő második időpontot ad meg. Ilyenkor szolgáltatótól függően rendszerint lehetséges az időpont-egyeztetés.
Amennyiben a tulajdonos - a szabályszerű értesítés ellenére - a helyszínre történő bejutást, vagy a munka akadálytalan elvégzését ismételten akadályozza, a szolgáltatónak kötelessége értesítenie a települési önkormányzat jegyzőjét (első fokú tűzvédelmi hatóság), aki szabálysértés miatt tűzvédelmi bírságot szab ki, amelynek maximális összege 30 ezer Ft. A bírság kiszabása előtt a jegyző vizsgálja, hogy megtörténtek-e az értesítések, továbbá, hogy azok szabályszerűek voltak-e, és csak ezek megléte esetén szab ki bírságot. A fokozatosság elvét betartva, az első bírság összege rendszerint nem éri el a maximális büntetési tételt (általában 6-10 ezer Ft). De nem a büntetési tétel miatt érdemes saját, családunk és mások védelmének érdekében eleget tenni törvényi kötelezettségeinknek.




