Elvünk, hogy a fogyasztóvédelmi oktatást már kisgyermekkorban érdemes elkezdeni, hogy környezetére, a társadalomra és önmagára (étkezésére, életvitelére) odafigyelő fiatalokat neveljünk.

„Felelős állattartás, környezettudatos élet, fogyasztóvédelem” címmel játékos óvodai mintaképzéseket tartunk. Az oktatási tevékenységünk során a fogyasztó- és környezetvédelmet az óvodások nyelvére fordítjuk, így próbáljuk már ebben a korban felhívni figyelmüket a „felnőttek világának” lényeges kérdéseire.
 
A foglalkozások alkalmával szerepet kapnak négylábú barátaink (mentőkutyák, vakvezető kutyák) is, akik különleges képességeivel megismerhetnek a gyerekek. A program egymás iránti és környezetünk tiszteletére, elfogadásra nevelő hatását számos pedagógus pozitív véleménye alapján állíthatjuk.
 
Ha programunk felkeltette érdeklődését, kérjük, jelentkezzen elérhetőségeink bármelyikén.